Áldás, Békesség látogató!

Üdvözöljük
az Aranyossy Ágoston Református
Óvoda, Általános Iskola és Szakiskola honlapján!

Határtalanul program

Intézményünk logója

MRE

Ótemplom

Ökoiskola

Boldog iskola

Autizmus jelképe

Városunk logója

„A nemzet összetartozása csak akkor lehet szoros kötelék, ha élő emberi kapcsolatok hálózatává válik. Ezért támogatjuk, hogy a Határtalanul Program keretében minél többen eljuthassanak egymáshoz, a kirándulások alkalmával pedig minél több ismeretséget és barátságot kössenek.”

Az Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskola saját készítésű logója.

A Magyarországi Református Egyház jelképe

„…az Úr mellém állt, és megerősített… Meg is szabadít engem az Úr minden gonosztól, és bevisz az ő mennyei országába”

„Nevünkben idősnek tűnünk, és a közösség ugyanazon a helyen már valóban háromszáz éve szolgál, így az időközben városunkban megépülő templom lett az új, mi pedig maradtunk a régi, az ó.  …”

Kiérdemeltük 2019-ben az Örökös Ökoiskola címet, amire büszkék vagyunk!

Szintén 2019-től kiérdemeltük az Örökös Boldog iskola címet!

Az autizmus egy egész életen át tartó fejlődési rendellenesség, ami Magyarországon közel 150 000 embert érint.

Hódmezővásárhely megyei jogú város az ország délkeleti részén. Csongrád-Csanád vármegye második legnagyobb népességű és Magyarország második legnagyobb területű települése, a Hódmezővásárhelyi járás székhelye.

Határtalanul program
„A nemzet összetartozása csak akkor lehet szoros kötelék, ha élő emberi kapcsolatok hálózatává válik. Ezért támogatjuk, hogy a Határtalanul Program keretében minél többen eljuthassanak egymáshoz, a kirándulások alkalmával pedig minél több ismeretséget és barátságot kössenek.”
Pályázataink
Intézményünk logója
Az Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskola saját készítésű logója.
honlapunk
MRE
A Magyarországi Református Egyház jelképe „…az Úr mellém állt, és megerősített… Meg is szabadít engem az Úr minden gonosztól, és bevisz az ő mennyei országába”
honlapja
Ótemplom
„Nevünkben idősnek tűnünk, és a közösség ugyanazon a helyen már valóban háromszáz éve szolgál, így az időközben városunkban megépülő templom lett az új, mi pedig maradtunk a régi, az ó. …”
Az ótemplom honlapja
Örökös Ökoiskola
2019-ben kiérdemeltük az Örökös Ökoiskola címet, amire büszkék vagyunk!
Oklevél
Örökös Boldog Iskola cím
2019-ben elnyertük az Örökös Boldog Iskola címet
OKlevél
Iskolánk Városa
Hódmezővásárhely megyei jogú város az ország délkeleti részén. Csongrád-Csanád vármegye második legnagyobb népességű és Magyarország második legnagyobb területű települése, a Hódmezővásárhelyi járás székhelye.
A város honlapja
Previous slide
Next slide

Aktualitások

X